Szihalmi Tanulmányi Alaprendszer

Iskolánk története

ISKOLATÖRTÉNETI KRONOLÓGIA

1726

A Helytartótanács legkorábbi kimutatása szerint megkezdődött az oktatási tevékenység Szihalmon.

1758

A templomépítéssel párhuzamosan a falu megépítette az első iskoláját, több mint száz gyerek folytatott tanulmányokat helyben.

1827

Az egri püspökség rendeletének eleget téve felújították az iskolaépületet a faluban.

1850-es évek

Felépült a fiúiskola Orosz István molnár, helybeli birtokos adománya és más munkáskezek hozzájárulásával.

1862

Felépült egy újabb tanterem, ekkorra már két rendes tanítója volt a községnek.

1887

Wendl Antal mezőkövesdi kőműves mester terveket készített az új iskola építésére, aminek megvalósítása azonban még több mint két évtizedet váratott magára.

1911-17

Felépült a község új iskolája, már egy másik terv alapján, több tanteremmel kibővítve.

1918

Hatra emelkedett a szihalmi hatosztályos katolikus népiskolában tanítók száma, melynek igazgatója a helyi plébános volt.

1918-1939

A két világháború között a szihalmi gazdák gyermekei elsősorban a mezőkövesdi gimnáziumban, az egri polgári iskolában, valamint a gyöngyösi gimnáziumban tanultak tovább.

1985

Megkezdődött a jelenleg is használatban lévő iskolaépület megépítése a Hunyadi János úton.

1992

A rendszerváltást követően az intézmény általános iskola és napközi otthonként kezdett működni.

1995

A település önkormányzatának képviselőtestülete megalapította a Közös Igazgatású Közoktatási Intézményt (KIKI), melynek szervezeti egységei az általános iskola, a zeneiskola és az óvoda lettek.

1997

A zeneiskola kamaracsoportjainak összevonásával megalakult a Szihalmi Fúvósok zenekara.

1998

Megrendezték az I. Heves Megyei Rézfúvós Versenyt az iskolában.

2007

A zeneiskola Kálban tagozatot hozott létre.

2009

Az intézmény új szervezeti egységgel bővült; az óvoda immár 2. életévüket betöltött gyermekek bölcsődei nevelését is ellátta.

2012

Egy önkormányzati pályázatnak köszönhetően jelentős felújításra került sor az iskola tornatermében.

2013. január 1.

Az intézmény elnevezése Szihalmi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola lett.

2016

A Szihalmi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola az Egri Tankerületi Központ fenntartása alá került, melynek hozományaként jelentős felújítási- és eszközbeszerzési hullám valósult meg az iskolában, ami a mai napig folytatódik (tanterem-, ebédlő és vizesblokk rekonstrukciók, új iskola- és irodabútorok beszerzése, új tanári notebookok és Smart táblák beszerzése, stb.).

2019. augusztus 28.

Az új tanév nyitányára elkészült iskolánk honlapja, melyet jelenleg is böngészel, Kedves Látogatónk, amihez kellemes időtöltést kívánunk!:)

A régi iskolaépület egy korabeli fényképen

A 2. osztály tanulói 1916-ban

Iskolás lányok az iskolaudvaron

Scroll to Top